Rogán: vízben, csatornában nem akar utazni a kormány

A Fidesz frakcióvezetője szerint az államnak vásárolnia kell egy áramszolgáltató céget és képessé kell válnia arra is, hogy szükség esetén átvegye az önkormányzatoktól a távfűtés működtetését. Rogán Antal az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

A nemzeti közműszolgáltató kezdetben gázszolgáltatással indul, később azonban villamos energiát is biztosítana, ha ezen a területen is rendelkezni fog egyetemes szolgáltatóval – mondta Rogán Antal.

“A fogyasztóhoz vezető végső kapcsolódás átengedéséhez – szaknyelven szólva unbundling – egyetemes szolgáltatóra van szükség. Ez most az állam tulajdonában van a gázzal kapcsolatosan, de még nincs a villamos energiával kapcsolatosan. Erre is felhatalmazást kért és kapott a kormány, hogy egy ilyet vásároljon, és a következő évben a villamos energia piacán is induljon el. Lehet újat is építeni, de talán érdemesebb vásárolni” – mondta Fidesz frakcióvezetője.

Arról, hogy ez melyik lenne, Rogán Antal úgy fogalmazott: “nem mondom, hogy erről nem kapott tájékoztatást a frakcióülés, de erről nem beszélnék, mert ez egy olyan üzleti stratégiai kérdés, ahol a kormány előbb tárgyal, és meglátjuk, hol sikerül jobb eredményt elérnie. Ha bármit mondanék, a kormány tárgyalási esélyeit rontanám. A kormánynak van elképzelése, azt megpróbálja érvényesíteni” – fogalmazott

Rogán Antal hozzátette: “ezután azon kell gondolkodnunk, ami nem kapcsolódik ehhez, az a távhő. Ebben a tekintetben biztos, hogy széleskörű, közösségi tulajdonban lévő – akár az önkormányzatin is túllépve – típusú szolgáltatást kell nyújtani. Arról beszéltünk a frakcióülésen, hogy az államnak meg kell teremtenie azt a képességét, hogy ha kell, az önkormányzatoktól átvegye a távfűtés működtetését és üzemeltetését. Ezt most elő fogja készíteni a kormányzat, mert azt gondoljuk, hogy erre szükség lehet a jövőben”. (tovább…)

Márciusban indulhat a nemzeti közműszolgáltató

A Fidesz-KDNP-frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki mezőkövesdi sajtótájékoztatóján, a kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésének helyszínén.

A nemzeti közműszolgáltató először a Főgáz alapján gázszolgáltatással kezdi meg a működését, de úgy, hogy az egész országban szolgáltathasson – mondta a politikus.

Rogán Antal hozzátette, arra számítanak, hogy a nonprofit elven működő nemzeti közműszolgáltató olcsóbb lesz, versenyezni tud majd más cégekkel. “Ezzel nemcsak megőrizni, hanem folytatni is tudjuk a rezsicsökkentés folyamatát” – mondta a frakcióvezető.

Célként fogalmazta meg egyúttal, hogy legkésőbb 2016-ban a villamos energia területére is kiterjedjen a nemzeti közműszolgáltatás.

(Forrás: www.metropol.hu)

Független, központi adatgazda jön létre a közműszektorban

A Kormány 2015. január 21-ei ülésén döntést hozott a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) létrehozásáról.

A központi adatgazdálkodó társaság megalakítása hozzájárul az energiaellátás biztonságának és hatékonyságának javításához, miközben választ ad a hazai közműszektor egyik évtizedes problémájára. A KAF feladata, hogy az ágazati szereplők összehangolatlan, kevésbé transzparens mérési és elszámolási tevékenységét átláthatóbbá, egyszerűbbé és egységessé tegye. A KAF állami szereplőként napi szintű, pontos adatcserén keresztül szolgáltat majd megbízható műszaki és fogyasztási információkat a közműszektor aktuális működéséről az összes érintett piaci szereplő számára.

A KAF által kínált szolgáltatást a piac szereplői számára jelenleg a rendszerüzemeltetők végzik. A változás nyomán az ilyen típusú feladatokat nem eltérő üzleti érdekek alapján működő magánvállalkozások, hanem egy megkülönböztetés-mentesen eljáró, független állami intézmény végzi majd el. Ez a tiszta piaci versenyhelyzet érdekében tett fontos lépés. (tovább…)

Újabb három távhőszolgáltató cég ellenőrzése zárult le

Az oroszlányi, a budaörsi és a csornai távhőszolgáltató vállalatok ellenőrzését zárta le az Állami Számvevőszék. Kockázatelemzési rendszere és korábbi ellenőrzési tapasztalatai alapján az ÁSZ 2014-ben 36 helyszínen kezdte meg az önkormányzati, illetve önkormányzati többségi tulajdonú hulladékgazdálkodó és távhőszolgáltató gazdasági társaságok működésének értékelését. Az ellenőrzések célja a társaságok 2008 és 2012 közötti közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenység szabályszerűségének értékelése volt.

Az önkormányzati közműcégek ellenőrzése során, első körben három ellenőrzést zárt le az ÁSZ. Az ÁSZ elnöke és felügyeleti vezetője múlt héten, sajtótájékoztatón mutatta be a záhonyi, a tiszaújvárosi és a gyöngyösi távhőszolgáltató társaságokról szóló jelentéseket.

A sajtótájékoztatón akkor Domokos László elmondta, hogy rendet kell tenni a közszolgáltató cégek gazdálkodásában, az ÁSZ eddig befejeződött helyszíni ellenőrzései ugyanis visszatérő hibákra, hiányosságokra mutattak rá. Egyrészt a társaságoknál ismétlődő, lényeges számviteli szabályozási hiányosságokat állapított meg az ÁSZ, ez pedig azzal jár, hogy a díjak alátámasztottsága, azok átláthatósága nem biztosított teljes körűen. Másrészt, a vállalatoknál hiányzik a teljesítmény, illetve a közszolgáltatás színvonalának mérésére alkalmas kritériumrendszer, az ezt szolgáló egységes mérőszámok kialakítása – mondta el az ÁSZ elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzottakról itt olvashat bővebben.

Most újabb három ellenőrzés zárult le, ezek alapján az oroszlányi, a csornai és a budaörsi távhőszolgáltató vállalatokról szóló jelentéseket hozta nyilvánosságra az ÁSZ. (tovább…)

Miliband: törvény kell a lakossági közműdíjak csökkentéséről

Törvényben tenné lehetővé az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője, hogy a hatóságok utasíthassák a brit közműszolgáltatókat a lakossági közműdíjak csökkentésére

Akkor, ha az energiahordozó-árak nagybani beszerzési költségei jelentősen csökkennének.

Ed Miliband, aki a Munkáspárt választási programjáról beszélt a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában, kijelentette: a párt az energiaszolgáltatókat ellenőrző felügyeleti hatóságot (Ofgem) felruházná a kiskereskedelmi közműdíj-csökkentés kikényszerítésének jogával, ha a szolgáltató cégek nem érvényesítik a nagybani beszerzési költségek csökkenését a lakossági díjszabásokban. (tovább…)

A Fidesz bejelentette az újabb rezsicsökkentést (2.)

Az idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés – erről Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. 

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kiemelte, a cél az, hogy a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe kerüljenek, hiszen ahol a vállalkozások olcsóbban jutnak energiához, ott “pörög” a gazdaság.

Ezért szeretnék a “kötött piac”, a háztartásoknak biztosított egyetemes energiaszolgáltatás után a szabad piacra is kiterjeszteni a rezsicsökkentést – folytatta -, a szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátust, kisebb “vízfejet” használ, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe – magyarázta.

Németh Szilárd szerint akár 10 százalék közeli csökkentés is elérhető a vállalkozások energiaárainál.

A fideszes képviselő a tájékoztatón felsorolta a rezsicsökkentés elmúlt két évének állomásait, gazdasági hatásait – az infláció csökkenését, a növekvő kiskereskedelmi forgalmat – és fogyasztóvédelmi eredményeit.

Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentéssel az idei év elejéig összesen körülbelül 350 milliárd forint maradt a családoknál, “350 milliárd forintot vettünk el a többnyire külföldi tulajdonú energiacégektől”.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Társasházaknak indul energiahatékonysági pályázat

Mintegy 10 milliárd forintos támogatáskerettel, 50%-os támogatásintenzitással indul el a társasházi energiahatékonysági pályázat az Otthon Melege Program keretében – hangzott el a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A rezsicsökkentés nem önmagáért való, hanem társadalmi célú – hangsúlyozta Kovács Zoltán. A kormányszóvivő a társasházi energiahatékonysági pályázat meghirdetéséről tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett a közelmúltban hozott intézkedésekre: a 2008-ról és 2009-ről örökölt forráshiányos panelprogramok lezárása után a kormány 2014 szeptemberében új lakossági energiahatékonysági pályázatokat tett közzé Otthon Melege Program néven. Ennek új alprogramjában immár társasházak is pályázhatnak, a cél 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése – tette hozzá a szóvivő.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a részleteket ismertetve kifejtette: az új pályázatok kerete 10 milliárd forint, a támogatások mértéke lakásonként 300-650 ezer forint lehet, a támogatás intenzitása pedig 50%-os. (tovább…)

Még olcsóbb lehet a távhő

A Főtáv az elmúlt években érezhetően sok erőforrást fordított arra, hogy megpróbáljon változtatni a távfűtés korábban egyre inkább negatívvá váló imázsán. A törekvések beérni látszanak, a lecsatlakozások helyett ma már egyre többen váltanak vissza a távhőre, ami mellett számos nagyobb új építésű kereskedelmi ingatlan is ezt a fűtési módot választotta. A Főtáv elmúlt éves működéséről Toldy Csabát, a szolgáltató üzleti értékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.

P.: Hogy alakult az elmúlt év a Főtávnál az új ügyfélszerzésekkel kapcsolatban? Voltak-e új csatlakozok?

Toldy Csaba: Remélem, hogy az új csatlakozók száma még nem végleges, és növekedni fog, de nincs okunk panaszra. Idén közel 19MW új fogyasztóval szerződtünk le, ami így nehezen megfogható, ezért inkább úgy mondom, 4000 hagyományos és 8000 új építésű lakásnak – egy kisebb lakótelepnek – megfelelő kapacitás-igényről van szó. Ezek között 7 lakóépület is van, amelyek távhőre váltanak. A “leválás” nem jellemző, de a korszerűsítés, az energiatakarékosság miatt folyamatosan csökkennek az igények, ezért is fontosak az új felhasználók.

P.: Az elmúlt időszakban a fővárosban szinte az összes nagyobb új iroda és kereskedelmi célú ingatlanprojektet megnyerte a Főtáv. Hogyan lett ismét népszerű a távfűtés ?

T.Cs.: Ez azért, túlzás, de törekedtünk rá. Valójában figyeltünk, ajánlatot adtunk, versenyeztetünk, tárgyaltunk, és ahol lehetett megállapodtunk. Az ár, a hosszú távú üzemeltetési költségek mindenhol kiemelkedően fontos volt, és többnyire még környezetvédelmi, a biztonsági szempontok játszottak szerepet a tárgyalásokon. (tovább…)

Új hulladékégető épülhet Budapesten

Terítéken van egy új hulladékégető építése Budapest déli térségében. Egy ilyen létesítmény harmadával-negyedével olcsóbban adja a hőt, mint egy hagyományos erőmű, igaz, elég komoly beruházásra van hozzá szükség. A vizsgálatok folynak, döntés még nincs.

Új hulladékégető épülhet Budapest déli térségében. A beruházásnak köszönhetően kevesebb lerakóra lesz szükség, és olcsóbb lehet a főváros távfűtése is. Ilyen létesítmény csak egy van Budapesten, de az ország egészében is. „Nagy szükség van a főváros térségében egy második hulladék-hasznosítóra, és ennyire közel soha nem is voltunk a megvalósításához” – mondta a Világgazdaságnak a Főtáv Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese. Orbán Tibor tájékoztatása szerint egy hulladékégető harmada-negyede áron adja a hőt, mint egy hagyományos erőmű, és csökkenti is az ország gázfelhasználását is.

A Főtáv épp most dolgozik a rákospalotai és az észak-pesti hőközpontok összekapcsolásán. Az ötmilliárd forintos projekt jövő tavaszra zárul, ekkortól nagyobb szerep jut a rákospalotai hulladék-hasznosítóra a távhő-ellátásban. Hasonló szerepe lehet majd Dél-Pesten az új hulladék-hasznosítónak is, miután a dél-budapesti hőkooperációs rendszer részévé válhatna. Döntés azonban még nincs, és egy ilyen beruházás nagyon drága.  (tovább…)

Nagyobb figyelmet a távfűtésnek a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában!

A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia (NÉeS) tervezetét a kormány 2014. szeptember közepén társadalmi vitára bocsátotta. A mintegy száz oldalas anyag elkészítéséhez hatalmas gyűjtő- és rendszerező munkát végeztek a szakértők. A cél az volt, hogy a 4,3 milliós lakásállományt valamint a köz- vagy közforgalmú épületeket típusokba sorolják, meghatározzák a felújításuk módját, ezek alapján felújítási csomagokat készítsenek az egyes típusokra, majd megbecsüljék a szükséges ráfordításokat és a várható megtakarításokat. Szentendrén, az ÉMI központjában október 20-án utolsó körös szakmai egyeztetést tartottak a NÉeS véglegesítése előtt, amelyen a Levegő Munkacsoport képviselője sürgette, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a távfűtés a stratégiában. (tovább…)